Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A Xiaomi már Európában is harmadik, de ilyen sebességgel hamar feljebb léphet

Kétségtelenül megtépázta a gyártókat a koronavírus, vagy azért, mert nem állt rendelkezésre elegendő gyártási kapacitás, vagy mert a kereslet visszaesett olyan országokban is, ahol eddig nem volt ilyen probléma. Az egyetlen gyártó, amelyik viszont a Canalys kimutatásai szerint még ezekben az ínséges időkben is óriásit tudott szakítani, az a Xiaomi. Nyilván ez leginkább a Huawei kárára történt, ami éves szinten 32%-kal esett vissza.
 


A Xiaomi viszont 107%-os növekedést ért el az előző esztendőhöz képest, ezzel pedig 13%-os részesedést ért el, és ha az élen álló Samsung-Apple páros nem erősít be, akkor hamarosan utol is érheti a vállalat a két techóriást. Legalábbis a cupertinóiakat. A képen persze jól látható, hogy a legnagyobb előrepést az Oppo érte el, de az a gyártó még csak 4%-on áll, szóval ott arányaiban nyilván kisebb ugrásnak is tekinthető az az eredmény.

Tartalomhoz tartozó címkék: Xiaomi 2020 Q3 EU