Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Viszlát MIUI, hello HyperOS!

"Történelmi pillanat." Így jelentette be a Xiaomi alapítója, Lei Jun, hogy a már 2010 óta használt MIUI felületet az új, HyperOS névre keresztelt szoftver váltja. A rendszer a Kínában hamarosan bemutatásra kerülő Xiaomi 14 sorozat fedélzetén debütál majd, ám a korábbi csúcsmodellek, vagy éppen prémium készülékek is megkapják idővel a frissítést.

Xiaomi HyperOS
 

A MIUI megjelenése óta egyébként már több mint egymilliárd aktív felhasználót tudhat magáénak a Xiaomi. A HyperOS-be bekerül a Vela IoT platform is, a felület fejlesztése pedig már 2014 óta zajlik, szóval elvileg egy jól átgondolt lépésről beszélhetünk. 

Xiaomi HyperOS
 

Teljes átváltozás persze nem lesz, de néhány képernyőképet már fentebb is lehet látni az új rendszerről, ami természetesen továbbra is Androidra épül majd. Az ikonkészlet ismerős marad, de néhány alkalmazást átgondolkodnak, plusz a finomhangolásra is nagyobb hangsúlyt fektetnek a mérnökök. Tetszik?

Tartalomhoz tartozó címkék: Xiaomi HyperOS