Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Egységet teremt az eszközök között a MIUI 13

Nagy eseményt tartott ma a Xiaomi, amin többek között a két új csúcstelefon is bemutatkozott. Mindkettőn a most bejelentett MIUI 13 fut majd, ami a legújabb szoftveres felülete a gyártónak, a vártnál kevesebb külső, de annál jelentősebb belső újításokkal.

MIUI 13
 

A legfontosabb, hogy a frissítést követően az eddigieknél sokkal egységesebben működnek majd együtt a különböző okoseszközök, így a mobilok, a tévék, a táblagépek, az okosotthonos készülékek és a tabletek is, nem beszélve a XiaoAI hangasszisztensről (bár utóbbi csak Kínában tényező).

MIUI 13
 

A Xiaomi nagy hangsúlyt fektet a biztonságra, így létrehozta a háromlépcsős hitelesítést, aminek szabályait elolvasva tudható, hogy nem mindenhol lesz elérhető. Az első fok ugyanis a arcfelismerés, utána jön a személyigazolvány kódjának beolvasása, ezt követően pedig az elektronikus védelem.

Az első lépcsőben az egész felső testet nézi a rendszer, így nem lehet pusztán egy fotóval átverni. Az utolsó pedig a weboldalakat is érinti, hiszen folyamatosan vizsgálja, hogy mely tartalmak telepíthetnek kártevőket.

MIUI 13
 

Megújult betűtípust is magával hoz a MIUI 13, amit külön le is lehet tölteni. A legszembetűnőbb változást mégis a különböző színek és árnyalatok jelentik, plusz új háttérképek is belekerültek a rendszerbe.

MIUI 13
 

További nagy előrelépés, hogy más eszközökre is optimalizálta a szoftvert a gyártó, hiszen a MIUI 13 Pad kimondottan nagy kijelzővel rendelkező eszközök számára készült, javult a gesztusvezérélés, az átméretezés, az áthelyezés is.

Arra a kérdésre, hogy mikor lesz elérhető a MIUI 13, a XIaomi úgy felelt, "záros határidőn belül". A Xiaomi 12 sorozaton eleve ez a rendszer lesz, de a Mi 11-re is hamarosan érkezik, akárcsak a Redmi TV-kre, ez 2022 januárját jelenti, hamarosan pedig a teljes lista napvilágra kerülhet.

Tartalomhoz tartozó címkék: MIUI 13