Barion Pixel

Külön csapatot verbuvál a Xiaomi, hogy fokozza a MIUI felület stabilitását

Nagyon régóta szeretik a felhasználók a szinte végtelenségig személyre szabható MIUI felületet, ami lényegében az Android rendszer egyik ruhájának tekinthető. Igen ám, de a Xiaomi rengeteg telefont dob mostanság piacra, így bizony néha becsúsznak bosszantó hibák, amiket utólag tud csak javítani a gyártó. Ez viszont magának a vállalatnak sem jó, így külön csapatot állítanak össze, hogy ne fordulhassan elő ilyenek.


 

A MIUI Pioneer Team feladata az lesz, hogy összegyűjtse a felhasználói tapasztalatokat és visszajelzéseket, majd továbbítsa azokat a fejlesztőknek, hogy a lehető leghamarabb eljusson minden információ az illetékesekhez. Vagyis; a Xiaomi igyekszik minél közelebb lenni a MIUI közösséghez. A kínai főhadiszállás ellenére ez nem csak a kínai, hanem a globális szoftvereket/ROM-okat is érinti majd, szóval remélhetőleg már a közeljövőben is éreztetni fogja a hatását ez a lépés és talán még apró malőrök sem fordulnak elő.

Tartalomhoz tartozó címkék: MIUI
A hozzájárulásod tartalmát a Beállítások módosítása gomb alatt állíthatod be, amit bármikor módosíthatsz. Részletes süti tájékoztató és adatvédelmi tájékoztató.
97.19%
a vásárlók közül ajánlaná ismerősének ezt a boltot.
Elégedettség a bolttal:
Szállítási idő:
A bolt áttekinthetősége:
Ügyfélszolgálat/kommunikáció:
A(z) mStore elnyerte az Árukereső Megbízható Bolt minősítését a vásárlók valós visszajelzései alapján.