Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Már világszinten is első a Xiaomi, legalábbis a júniusi hónapot nézve

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Xiaomi, hiszen a leszállításokat tekintve júniusban már világszinten is az első helyre ugrott, megelőzve ezzel a két nagy ellenfelet, a Samsungot és az Apple-t. A Counterpoint Research kutatásai szerint a boltoktokba kerülő telefonok 17,1%-a Xiaomi volt, a Samsung 15,7%-os, az Apple pedig 14,3%-os részesedést szerzett. Ezt az eredményt pedig szűk tíz évvel az első okostelefon piacra dobása után érte el a kínai techóriás, ami állítólag már a 800 milliomodik mobilt is leszállította.


 

A Counterpointtól Tarun Pathak nyilatkozta, hogy a Xiaomi Európában is szélvészgyorsan erősödik, illetve Kína és India is nagyon erős régiónak számít. A vállalat a legnagyobb ütemben fejlődő kínai cég lett, köszönhetően a tavalyi Redmi 9, Redmi Note 9 és Redmi K sorozatoknak. A Samsung egyébként azért is bukta el az első helyet, mert a vietnámi gyártósor nehézségekkel küzd, így nem tudtak megfelelő mennyiséget legyártani.

Tartalomhoz tartozó címkék: Xiaomi