Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Új funkciókkal robbanhat be a Xiaomi Smart Band 7

Még tavaly márciusban mutatkozott be a Xiaomi Mi Smart Band 6, aminek aztán hónapokkal később jött egy NFC-s változata is. A hatodik generáció legnagyobb vívmányai közé tartozott a nagyobb kijelző, valamint a véroxigénszint mérés, szóval bőven megérte rá frissíteni. Küszöbön van viszont a következő modell érkezése, amire megint márciusban kerülhet sor, méghozzá a 15-én esedékes Xiaomi 12 sorozat európai startjával együtt.

Xiaomi Mi Smart Band 6
 

Különböző hírforrások szerint marad az 1,56"-es képernyő, ám 152 x 486 pixel helyett immár 192 x 490 képponra nő a felbontás, ez egy kicsivel szélesebb panelre is utalhat. Sokak által hőn áhított vágya is teljesülhet, tehát végre elérhetővé válhat az Always on kijelző is.

Ami viszont inkább reményszinten sorolható az újdonságok közé, az a beépített GPS; igaz, óriási fegyvertény lenne az aktivitásmérők között. Korábban már volt ilyen modellről szó, de végül lefújta a gyártást a Xiaomi. Na majd hátha a Smart Band 7-nél végre sikerül. A NFC sem ördögtől való dolog, hiszen már a 6-osnak is van ilyen kivitele, szóval óriási dolgokra nem kell számítani, de hasznos funkciókra mindenképpen.

Tartalomhoz tartozó címkék: Xiaomi Smart Band 7